(Miniatűr Eiffel-torony a művészeti negyedben, ami mindig más színű és a város egyik jelképe)
Nagyon multinacionális ország Ausztrália. Sok-sok nemzetiség megtalálható és megfigyelhető itt egy napon belül is.
Például Dodi munkahelyén. „Bingo” van minden szerdán. Ingyenes. Lehet különböző pénzösszegeket nyerni, plusz van ingyen kávé-tea, pogácsa krémmel és lekvárral. Egy remek szórakozás olyan embereknek, akik szerda délelőtt ráérnek. Megtelik a klubhelyiség… Többnyire idősebbek járnak, de azért van minden korosztály. Jó a hangulat, főleg mióta
Dodi irányítja. :-) Mikrofonnal a kezében egymásután, gyorsan olvassa be a számokat, melyeket egy gép véletlenszerűen megjelenít. Egy-egy játék között (10 játék van, ami kb. 5 percig tart) bemondja, hogy mi a következő játék nyereménye, lelkesíti az embereket, fokozza a hangulatot a társaságban. Ritkának mondható, de időnként elmegyünk megnézni őt akcióban… Annyira kedvelik őt és nekem is élvezet nézni. Igazi „showman”!
Aztán múltkor a szomszédommal, aki mellett ültem, elég jót beszélgettünk két játék között -amúgy játék alatt síri csend van, mindenki koncentrál-, és a végére kiderült, illetve elmondtam, hogy Dodi (hivatalosan Sandor -angolosan kiejtve) a férjem. Na erre most már elterjedt a hír és állandóan kérdezik a kedves kis páromtól, hogy mikor megyek már újra. Legközelebb már nem lehet csakúgy anonim menni.
Na de ott kezdtük el a mesélést, hogy sok nemzetiség található ebben az érdekes, fura, semmihez nem hasonlítható országban. Ezeken a napokon – a „bingo” napján- a terem tele van javarészt olasszal és göröggel, akik már itt élnek 40-50 éve, vagy ezeknek az embereknek a gyerekeikkel. Persze megtalálható más nemzetiség is (pl. mi magyarok, amikor úgy gondoljuk Édesapámmal, hogy elmegyünk „megnézni a Dodit”). Megfigyelésünk, hogy itt a messze távolban is megőrizte a mediterrán népfaj két alap tulajdonságát: hangosak és beszédesek. Na de minden nemzetiségnek vannak ilyen ismertető jelei és ez így van jól. Éljen a „sokszínűség”! És a másság…
Magyar „találkozások”:
Szokott bejárni a klubba egy magyar idősebb férfi is, aki mindig magyarul köszön Dodinak: „Szevasz Komám!” – de többet nem tud magyarul, olyan régóta van itt.
A postán, ahol mostanában gyakran fordultunk meg, dolgozik egy srác, akit Albertnak hívnak. Először, amikor megismertük, sok csomagot adtunk fel és míg ő intézte a csomagokat, mi szóval tartottuk őt. Kiderült, hogy elég sok mindent tud a magyar gazdaságról, politikáról és hogy az ő nagynénje is magyar származású. De ő is nagyon régen jött ki és már alig beszéli a nyelvet. De Albert olasz a szülei révén.
Kísértük ki a nagymamámat a reptérre áprilisban és sorban álltunk a „check-in”-pulthoz. Beszélgettünk mindenféléről, amikor mellettünk megszólal egy srác, csakúgy magyarul. Meglepődésünk után egy jót beszélgettünk! Kiderült, hogy egy éve utazza a világot, egy „rövid” időt töltött csak itt Ausztráliában (6-7 hét!), és innen sem hazament még, hanem Indonéziába. A beszélgetésből az lett, hogy mire sorra kerültünk, a nagymamámnak felajánlotta, üljenek együtt, hogy segítse őt és beszélgessenek az úton. Szingapúrig utaztak együtt.
Tegnap mesélte Dodi, hogy bejár rendszeresen egy kb. 50 éves hölgy, aki nagyon jófej, kedves valaki. Mindemellett, ki tudja ejteni magyarosan Dodi nevét – Sándor- és betanult tökéletes magyarsággal olyanokat, mint „Gyere ide, adj egy pacsit” (állítólag ezt szokta mondani a kutyájának), „Köszönöm szépen", "Jóéjszakát!", stb. Azt mondja, sok magyar barátnője van, akik megtanították neki.
Tudjuk, hogy laknak magyarok is ezen a földrészen, de akkor is…
Többször előfordult már, hogy Dodit olasznak, vagy spanyolnak nézték… Olyannyira beleélték magukat ebbe a hitbe, hogy simán elkezdtek vele a saját nyelvükön beszélni. És amikor Dodi mondta, hogy sajnos nem érti, le voltak döbbenve! Jópofa jelenetek lehettek. Kár, hogy nem voltam ott…
Talán a nevéből is adódhat a félreértés: Sandor hasonlít a Sandro-ra. Azt hiszik, hogy elírták a nevét, mi? Ugyanis van egy jelvénye, amin rajta van a neve. Mások kanadainak tartják, mivel állítólag az itteni „Commonwealth Games”-es súlyemelő bajnokot is valamilyen Sandornak hívják.
Amúgy, ha megszólal, akkor lőn fény és világosság. :-)
Tipikusan „kaliforniaiul” beszél. Ilyenkor el van oszlatva minden kétely. Azért el szokta mondani, hogy magyar a származása…
Hiába, szeretnek itt szóba elegyedni az emberek…
Aztán múltkor a szomszédommal, aki mellett ültem, elég jót beszélgettünk két játék között -amúgy játék alatt síri csend van, mindenki koncentrál-, és a végére kiderült, illetve elmondtam, hogy Dodi (hivatalosan Sandor -angolosan kiejtve) a férjem. Na erre most már elterjedt a hír és állandóan kérdezik a kedves kis páromtól, hogy mikor megyek már újra. Legközelebb már nem lehet csakúgy anonim menni.
Na de ott kezdtük el a mesélést, hogy sok nemzetiség található ebben az érdekes, fura, semmihez nem hasonlítható országban. Ezeken a napokon – a „bingo” napján- a terem tele van javarészt olasszal és göröggel, akik már itt élnek 40-50 éve, vagy ezeknek az embereknek a gyerekeikkel. Persze megtalálható más nemzetiség is (pl. mi magyarok, amikor úgy gondoljuk Édesapámmal, hogy elmegyünk „megnézni a Dodit”). Megfigyelésünk, hogy itt a messze távolban is megőrizte a mediterrán népfaj két alap tulajdonságát: hangosak és beszédesek. Na de minden nemzetiségnek vannak ilyen ismertető jelei és ez így van jól. Éljen a „sokszínűség”! És a másság…
Magyar „találkozások”:
Szokott bejárni a klubba egy magyar idősebb férfi is, aki mindig magyarul köszön Dodinak: „Szevasz Komám!” – de többet nem tud magyarul, olyan régóta van itt.
A postán, ahol mostanában gyakran fordultunk meg, dolgozik egy srác, akit Albertnak hívnak. Először, amikor megismertük, sok csomagot adtunk fel és míg ő intézte a csomagokat, mi szóval tartottuk őt. Kiderült, hogy elég sok mindent tud a magyar gazdaságról, politikáról és hogy az ő nagynénje is magyar származású. De ő is nagyon régen jött ki és már alig beszéli a nyelvet. De Albert olasz a szülei révén.
Kísértük ki a nagymamámat a reptérre áprilisban és sorban álltunk a „check-in”-pulthoz. Beszélgettünk mindenféléről, amikor mellettünk megszólal egy srác, csakúgy magyarul. Meglepődésünk után egy jót beszélgettünk! Kiderült, hogy egy éve utazza a világot, egy „rövid” időt töltött csak itt Ausztráliában (6-7 hét!), és innen sem hazament még, hanem Indonéziába. A beszélgetésből az lett, hogy mire sorra kerültünk, a nagymamámnak felajánlotta, üljenek együtt, hogy segítse őt és beszélgessenek az úton. Szingapúrig utaztak együtt.
Tegnap mesélte Dodi, hogy bejár rendszeresen egy kb. 50 éves hölgy, aki nagyon jófej, kedves valaki. Mindemellett, ki tudja ejteni magyarosan Dodi nevét – Sándor- és betanult tökéletes magyarsággal olyanokat, mint „Gyere ide, adj egy pacsit” (állítólag ezt szokta mondani a kutyájának), „Köszönöm szépen", "Jóéjszakát!", stb. Azt mondja, sok magyar barátnője van, akik megtanították neki.
Tudjuk, hogy laknak magyarok is ezen a földrészen, de akkor is…
Többször előfordult már, hogy Dodit olasznak, vagy spanyolnak nézték… Olyannyira beleélték magukat ebbe a hitbe, hogy simán elkezdtek vele a saját nyelvükön beszélni. És amikor Dodi mondta, hogy sajnos nem érti, le voltak döbbenve! Jópofa jelenetek lehettek. Kár, hogy nem voltam ott…
Talán a nevéből is adódhat a félreértés: Sandor hasonlít a Sandro-ra. Azt hiszik, hogy elírták a nevét, mi? Ugyanis van egy jelvénye, amin rajta van a neve. Mások kanadainak tartják, mivel állítólag az itteni „Commonwealth Games”-es súlyemelő bajnokot is valamilyen Sandornak hívják.
Amúgy, ha megszólal, akkor lőn fény és világosság. :-)
Tipikusan „kaliforniaiul” beszél. Ilyenkor el van oszlatva minden kétely. Azért el szokta mondani, hogy magyar a származása…
Hiába, szeretnek itt szóba elegyedni az emberek…
Ciao, Arrivederci tutti!
Legyetek jók, vigyázzatok magatokra!
J & D
